Amikor a munka örömet jelent

Javában tart a nyári vakáció, amelyre nagy szükségük volt a gyerekeknek, ugyanis a tanév során kimerült mind az iskolások, mind a felnőttek szervezete. Itt az ideje, hogy testben és lélekben megújuljanak, pozitív élményekkel gazdagodjanak. A munkaviszonyban álló szülők részére meglehetősen nehéz megszervezni a gyerekek mindennapi programját, akik köztudottan tele vannak energiával. A szülők azt szeretnék, hogy a nyári szünet alatt értelmesen, érdekesen töltsék mindennapjaikat a gyerekek. Olga Drahuszka-MEZEJ városi lakos a Dart fitneszközpont edzője szolgált tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan lehet ezt a kérdést megoldani.

Olga az Ungvári Művelődési és Művészeti Kollégiumban tanult, koreográfia szakon végzett. A gyerekeket táncra tanítja, táncosaival kétszer vendégszerepelt Kínában is. A vendégszereplés 14 hónapig tartott. Egy időben Magyarországon is élt, majd visszatért szülővárosába és a Dart fitneszközpontban helyezkedett el.
Olga határtalanul büszke családjára, elsősorban író, újságíró nagyapjára, akitől alkotói vénáját örökölte. Számára a tánc az önkifejezés eszköze, határtalan boldogság, ami megelégedéssel tölti el. A táncművészet kitartást, akaraterőt és sok türelmet igényel.
Aki profi koreográfus szeretne lenni, annak sokat kell dolgoznia, elsősorban fizikailag, hiszen rengeteg erőt, energiát kell belefektetni egy gyerekcsoportba ahhoz, hogy kiváló táncosokká váljanak. Meg kell találni minden gyerekhez az utat, jelentős sikert ezen a pályán csak azok tudnak elérni, akik rendelkeznek kellő lelki- és akaraterővel, optimisták, céltudatosok, aktívak és soha nem torpannak meg a nehézségek előtt—mesélte Olga. Véleménye szerint a tánc több sportágat fog össze. A tánc komoly fizikai megterhelés a szervezetnek, viszont kellemes pihenés a léleknek. A fitnesz hasznos időtöltés és aktív pihenés mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, végül de nem utolsósorban, lehetőség a kommunikációra a többiekkel.
A nyári vakáció idején a gyerekeknek rengeteg szabadidejük lesz s ezt számítógéppel, telefonos játékkal töltik, minek következtében testtartásuk, elsősorban gerincük deformálódik, romlik a látásuk és ekkor még nem beszéltünk pszichén állapotukról. Nagyos fontos, hogy a 6—14 éves gyerekek eleget mozogjanak, edzők irányítása alatt végezzék a feladatokat. Olga foglalkozásai komplexek, minden esetben bemelegítéssel kezdenek, különböző gyakorlatokat végeznek az izmok edzésére és csak azután következik maga a tánc.
A csoportos foglalkozásokat látogató gyerekek jobban odafigyelnek arra, hogy egészségesen és helyesen étkezzenek, ily módon elkerülhetik az olyan nem kívánt jelenséget, mint a túlsúly, a gyerekkori depresszió és az unalom.
Sok szülő számára jelent gondot az, hogy gyermeke hiperaktív. Ennek kezelésére is kiválóan alkalmas a tánc, hiszen a benne lévő fölös energiát helyes irányba lehet terelni, agresszivitása enyhül, felfokozott érzelmi állapota, kiegyensúlyozottá válik. A hiperaktív gyermek szervezete megfelelően fejlődik.
A felnőttekkel más a helyzet. A felnőtt nők többsége vagy azért jön, hogy izmait erősítse, vagy súlyfölöslegétől megszabaduljon. Számukra a foglalkozásokat más séma szerint építi fel és a gyakorlatokhoz megfelelő étrendet ajánl. Azok, akik ezt betartják megfelelő edzés mellett eredményt érnek el. A legtöbb vendége elégedett az eredménnyel, vagyis az edző munkájával. Gyakran megesik, hogy a kívánt eredmény elérése után a nők felhagynak az edzéssel, visszatérnek régi megszokott életmódjukhoz, minek következtében a nehéz munkával leadott kilók is visszatérnek. A többség azonban nem adja fel és tartja jó formáját.
Olga Drahuszka-Mezej meggyőződése, hogy nagyon fontos saját magát is edzeni. Minden foglalkozáson együtt mozog a többiekkel, azonkívül táncot tanít a városi 3. számú középiskolában. Odahaza neveli 3 csemetéjét, akik édesanyjuk példájára aktív, sportos életet élnek. A fitnesz-központ kollektívájának teljes jogú tagja ahol jól érzi magát, mert kollégái egyben barátai. Jó érzéssel konstatálta, hogy az, amivel foglalkozik, aminek életét szentelte, másoknak segít a problémák kezelésében. „A munkámat szeretem és jó érzéssel tölt el, amikor látom az eredményt. Az önképzés ezen a téren is nélkülözhetetlen, s mivel a tánc és a táncművészet örök, mindig lesznek, akik művelik azt”—nyilatkozta Olga Drahuszka-Mezej.
Mezei Rita


Comments are closed.