Büszkék vagyunk az elértekre, a cég felvirágoztatására törekszünk

Szerhij Kusz, jól ismert internetes szolgáltató a járásban, a Szervisz TV tulajdonosa, annak idején ő alapította az Expressz internet-szolgáltató céget. Vállalkozói tevékenysége mellett a városi tanács képviselője és ismert borász is. Hosszú évek óta dolgozik a virtuális világban, s mivel alkalmazottaival kiváló minőségű munkát végez, az ügyfelek tiszteletét megbecsülését élvezheti. Az általa irányított kollektíva munkájának köszönhetően a járás internetes lefedettsége egyre nagyobb. Arról beszélgettünk, hogyan tudnak talpon maradni a mai könnyűnek nem nevezhető feltételek közepette.

Annak idején csak Nagyszőlősön és a Tiszántúlon (Tiszaújlak, Tiszapéterfalva, Kistarna, Királyháza) nyújtottuk szolgáltatásainkat. Egy idő után a kollektíva úgy döntött, hogy a járás minden településén felkínáljuk szolgáltatásainkat. Voltak olyan községek, ahol az internet kuriózumnak számított. Eleinte ide lehetett sorolni Kiskopányt, Kiskomjátot és Nagykomjátot, Zavadkát, Onokot, Borzsavszkét. Korábban két szolgáltató működött itt, az egyik ilosvai és Nagyszőlősről a Technokom. Idén azonban úgy döntöttek, hogy az említett községek kiszolgálását átadják nekünk. Az idei esztendőre több terv megvalósítását tűztük magunk elé. A munkánk jellegéből adódóan munkaszüneti napok nélkül dolgozunk. Tennivaló akad bőven, hiszen rövid távú célunk, két hónap alatt új vezetékrendszert kiépíteni a fent említett községekben. Már hozzákezdtünk a megvalósításhoz, naponta 2—3 brigád és a szükséges gépek dolgoznak falun. A munkánkat nagy mértékben befolyásolják az időjárási feltételek. Hisszük, hogy 2, maximum 3 hónap alatt sikerül az új rendszerre kapcsolni. Így sokkal megbízhatóbb és minőségi szolgáltatást tudunk nyújtani, ami rendkívül fontos számunkra, ugyanis gyakorlatilag szükségtelenné válik a rendszer kiszolgálása, mely automatikusan működik. Az új vonal kiépítésének köszönhetően biztosított lesz a gyorsinternet, a műszaki eszközökben nem tesznek kárt a nyári viharok, a villámok. Természetesen, ez pótkiadással jár, ami a szolgáltatás árának emelését vonta maga után—osztotta meg velünk gondolatait Szerhij Kusz.—Éves viszonylatban sok üzemanyagot használunk el a falvakat járva, a benzin árának folyamatos emelkedése befolyásolja jövedelmezőségünket. Az energiahordozók ára is emelkedik, mi pedig villamos energia nélkül nem tudunk létezni. Igyekszünk úgy gazdálkodni, hogy az elkövetkező 2—3 évben ne kelljen tarifát emelnünk. Más internetes szolgáltatókhoz viszonyítva kevesebbet kérünk a hálózathoz csatlakozásért is, azonkívül különböző akciókat hirdetünk. Különösen a nyugdíjasoknak igyekszünk kedvezményeket nyújtani. Az a célunk, hogy az ügyfél is elégedett legyen, a kollektíva pedig talpon tudjon maradni. A tavalyi akciónk igen sikeres volt. Újév előtt 50 tárgynyereményt sorsoltunk ki. Ennek köszönhetően a szerencsések hónapokon keresztül ingyen használhatták az internetet. Eredményeink között tartjuk számon azt is, hogy a járás 15 községében az új technológiát alkalmaztuk, minek köszönhetően az ügyfelek elégedettek a minőséggel, munkatársaimnak pedig nem kell a javítással foglalkozniuk. A rendszer kifogástalanul és gyorsan működik. E téren még nagyszabású munkát kell kifejtenünk Nagyszőlősön és azokban a községekben, ahol hajdan a régi vezetékeket fektettük le. Az a célom, hogy rövid időn belül mindenütt az új technológiát alkalmazzuk. Én és a kollektíva tagjai is büszkék arra, hogy az ügyfelek nagy része felbontja a szerződést a korábbi szolgáltatóval és bennünket választ. Legutóbb az Ukrán Posta adta át nekünk ügyfélkörét.
Ami a munkatársakat illeti, elégedett vagyok a fiatalok munkamoráljával. Minőségi munkát végeznek és azonnal reagálnak a hívásokra, tisztában vannak azzal, hogy az ügyfelek pénzükért minőségi szolgáltatást várnak el. Mint minden cég, mi is örömmel fogadjuk kollektívánkban a fiatal szakembereket. A kínált fizetés elfogadható, így számukra szükségtelen külföldre utazni a jobb megélhetés reményében. Mint tulajdonos, igyekszem számukra gépkocsit, munkaruhát is biztosítani. Élve az alkalommal, köszönetem tolmácsolom mindnyájuknak, további szakmai sikereket, kitartást és lelkesedést kívánok nekik.
MEZEI Rita


Comments are closed.