A járási állami közigazgatás elnöke találkozott a vysocinai küldöttség tagjaival

Január  14-én  a csehországi, nevezetesen  a vysocinai küldöttség tagjai érkeztek  járásunkba, majd a Onok  községbe,  nevezetesen a helyi iskolába  látogattak. A vysocinai országrész küldöttségét  fogadta  a Kárpátontúli Megyei Tanács elnöke, a Nagyszőlősi  Járási  Állami  Közigazgatás elnöke  és első  helyettese.
A találkozón  megvitatták  a további  együttműködés  lehetőségeit, áttekintették  a nagyszőlősi járásban az  energiatakarékos  technológiák  alkalmazásának  módozatait. Megállapodás született arról, hogy  közösen  fogják  finanszírozni az  onoki iskola  épületén  az ablakok cseréjét.
Mihajlo Ruszanyuk, az állami közigazgatási hivatal elnöke megjegyezte, annak a pénzügyi  támogatásnak köszönhetően, melyet  Vysocin az onoki iskola  részére  nyújt, lehetővé válik  a járási pénzeszközök megtakarítása, amit a jövőben az iskola  új  épületszárnyának építésére  lehet fordítani. Az  említett tanintézményben  rendkívül időszerűvé  vált az új  épületszárny építése,  hiszen a gyerekek itt két váltásban tanulnak.
* * *
Ugyanaznap  a járási állami  közigazgatás elnökének első helyettese  munkaértekezletet tartott, melyen áttekintették az Egyetemes Ukrajna  napja  méltatásának előkészületeit. Az értekezlet munkájában részt vett Jurij  Prodán, a járási állami  közigazgatás apparátusának vezetője, Ihor Vantyuh, a közigazgatás apparátusa szervezőmunkával  foglalkozó osztályának vezetője, Anton Balázs, a közigazgatási  hivatal oktatás-, ifjúság- és  sportügyi főosztályának megbízott vezetője, Vaszil Juhász, a járási  művelődési osztály vezetője.
Az értekezleten megvitatták és jóváhagyták az Egyetemes Ukrajna napjának szentelt intézkedések tervét, mely tartalmazza tematikus rendezvények megtartását a járás iskoláiban és  művelődési intézményeiben.
Natália Koszteleba-Veremcsuk, a járási állami közigazgatás első elnökhelyettese megbízta az értekezlet részvevőit, hogy állítsák össze az ünnepi rendezvény forgatókönyvét, melyet Tarasz Sevcsenko emlékművénél tartanak az Egyetemes Ukrajna napja  tiszteletére.
A Nagyszőlősi  Járási Állami  Közigazgatás közleménye alapján.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.