Segítsünk Szofijkának

A Nagykomjáton élő Szofijka három éves. A gyermek életét gyógyíthatatlan genetikai betegség keseríti meg.
–Amikor a kicsi lány négy hónapos  volt, azt vettük észre, hogy  súlygyarapodása  elmarad a kívánalmaktól. Kórházról kórházra jártunk, ahol azt mondták, a tüdőgyulladás miatt nem fejlődik a gyermek. Kijevben  azt tanácsolták,  forduljunk  a nyugat-ukrajnai  szakosított  egészségügyi gyermekközponthoz  Lvivbe, ahol megerősítették  a genetikai  megbetegedést.  Annyi a megnyugtató, a kislány állapota megengedi, hogy óvodába járjon, ahol sok barátot szerzett. Korábban félénk, visszahúzódó, magába zárkózó gyermek volt, a sok orvosi kivizsgálás éreztette hatását. Sokkal vidámabb, energikusabb lett, kortársaihoz  hasonlóan fejlődik. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy a családunknak nincs elegendő pénze a gyógyszerek beszerzésére—osztotta meg  velünk  aggodalmait  Szvitlana, a kislány anyukája.
Ahhoz, hogy Szofijka teljes értékű életet  élhessen és fejlődhessen,  állandó gyógyszeres kezelésre van szükség. A gyermek édesapja, Iván  szerződéses  katona, aki  harmadízben tartózkodik a harci cselekmények övezetében, az  ország területi  egységét védi. A gyermek édesanyja nincs könnyű helyzetben, ezért a jóakaratú emberekhez fordult segítségért. Felajánlásaikat az  Oscsadbankban (Takarékbank) nyitott számlára küldhetik. Elszámolási számlaszám: 4790700009639197. Címzett:  Roszpopa Szvitlana. Telefonszáma: 0968508861.


Comments are closed.