Stabilitást várni reménytelen

Az ember sok mindent képes megszokni. Az utóbbi időben gyakorlatilag nem foglalkozunk Nagyija Szavcsenko sorsával, akit a kormánytagok és a parlamenti képviselők elleni merénylet, valamint az alkotmányos rend megdöntésének előkészítésével gyanúsítanak. Március végén éhségsztrájkot hirdetett, 37. születésnapját előzetesben töltötte, nem úgy, mint tavaly, amikor azt Indiában ünnepelte. Gyakorlatilag elfeledtük őt. A polgártársak többségét egészen más aggasztja. Nevezetesen az, hogy a kommunális szolgáltatások árának drasztikus emelését tervezi a kormány. 2018. június elsejétől akár 65 %-kal emelkedhet a gáz ára, ami azt jelenti, minden köbméter gázért 11 hrivnyát fogunk fizetni. Ezt Andrij Pavlovszkij gazdasági szakértő jelentette be. Véleménye szerint, ezzel magyarázható, hogy az ország lakossága nagy részétől megvonják a szubvenció folyósítását. Eddig 6,5 millió honfitársunk vette igénybe ezt az állami támogatást. Most járásunk polgárainak nagy része a szociális védelmi főosztály dolgozószobái előtt ácsorog abban a reményben, hátha nem vonják meg tőle a szubvenció folyósítását. Higgyék el, kevesen lesznek a szerencsések.
Miközben mi a gázszolgáltatótól az áramszolgáltatóig szaladgálunk, parlamenti képviselőink, akik milliós vagyonokkal rendelkeznek, kijevi lakásuk bérleti díját az államtól igénylik vissza. 175 parlamenti képviselő igényelt és kapott kompenzációt az állami költségvetésből a lakás bérléséért vagy a szállodai szolgáltatásért. Közülük 92 honatya vagyonbevallásából kiderül, hogy a milliomosok táborát gyarapítja. Akik részére az állami büdzséből kompenzációt fizettek ki, többen az Újjászületés Párt képviselői: Jevgenyij Geller, akinek vagyona 172 millió, Jurij Sapovalov 45 milliót vallott be, Artem Iljuk 25 milliót, Anton Kissze 22 milliót. A frakción kívüli képviselők közül Jevhen Murajev 94 milliót, Anatolij Deniszenko 81 milliót, Boriszlav Rozenblat 43 milliót. A Népi Front frakciójának 17 tagja, Porosenko Tömörüléséhez tartozó frakció 29, a Szamopomics 5, a Radikális Párt 4, a Batykivscsina 3, az Ellenzéki Blokk 7 képviselője kapott támogatást. Tavaly összese 32 millió hrivnya kompenzációt fizettek ki részükre a lakás bérléséért. Azok a honatyák, akik többmilliós vagyonnal rendelkeznek, akik az oligarchák táborát gyarapítják, miért igényelnek állami támogatást, nekik lenne miből kifizetni a kijevi lakás bérleti díját. 32 millió hrivnyából 25 000 minimál nyugdíjat vagy 10 000 minimálbért lehetne kifizetni.
Képviselőink példát vehetnének a lengyelekről. A lengyel parlamenti képviselők a közelmúltban 20 %-kal csökkentették járandóságukat. A határozatot 240 honatya szavazta meg. A szavazatok túlnyomó többségét a kormánypárt adta, melynek népszerűsége óriásit zuhant azután, hogy a miniszterek a bérük tízszeresének megfelelő összegű prémiumot vágtak zsebre. Amint a képviselők megértették, mekkora hibát követtek el, habozás nélkül megszavazták a bércsökkentésről szóló határozatot, ami népszerűségük növekedését eredményezte. A Népi Front és Petro Porosenko Tömörülése Párt népszerűsége gyakorlatilag már nem is mérhető, ennek ellenére sem gondolkodnak számukra kedvezőtlen határozat elfogadásán. Ez bizony nagy kár.
A napokban találkoztam és elbeszélgettem az egyik ATO-s katona édesapjával. Örömmel újságolta, hogy fia részére kiutaltak 2 hektár földterületet, viszont nem tudnak azzal mit kezdeni. Az említett földterület Verbőc mellett van, vagyis a várostól jó messze. El nem adhatják, bérbe senki nem veszi. Így aztán parlagon hever. Csak abban bíznak, hogy jövő tavaszig találnak bérlőt. Beszélgetőtársamon látszott, hogy örül a 2 hektáros földterületnek, ami egy városi lakos számára soknak tűnik. Nem akartam elkeseríteni, mert míg ő elégedett a 2 hektáros területtel, addig Petro Porosenko és eszmetársai közül a Dubnevics fivérek 469 földterületet tüntettek fel vagyonnyilatkozatukban. Denisz Omeljánovics az Ellenzéki Tömörülésből 50 földterülettel, Valentina Necsiporenko képviselőasszony 49 földterülettel rendelkezik. Egy szó mint száz, honatyáink és honanyáink több száz hektáros földterületet tudhatnak magukénak. Az átlagember meg örül a 2 hektárnak, de azzal sem tud mit kezdeni.
Olena Maximova asztrológus jóslata szerint az idei esztendő a változások éve lesz mind a politikában, mind pedig a gazdaságban. A jövő esztendő pedig jobb lesz az előzőnél, bár megrázkódtatások sora vár ránk. Honfitársaimmal együtt megpróbálunk talpon maradni még a kilátástalan helyzetben is. Hogy mi lesz, majd meglátjuk. Az elmúlt idő tapasztalatából úgy tűnik, ha a rendszert sikerül is megingatni, a mostani politikusok helyére újak jönnek, de sem az elsők, sem az őket követők lényeges javulást nem fognak biztosítani. Ahogy az lenni szokott, a honatyák egyik pártból a másikba fognak átállni, a koalíció felbomlik, a parlament elveszíti határozatképességét, vagyis stabilitásra még sokáig kell várnunk. Az emberek pedig még azokban is csalódni fognak, akikben megpróbáltak hinni. A mostani képviselők külföldre távoznak, hisz többféle útlevelet melengetnek a zsebükben. Vagyis, az elkövetett hibákért nem lesz kit felelősségre vonni. Minden jel arra vall, hogy előrehozott választások nem lesznek, a nép pedig tovább szegényedik. A reformok pozitív eredményt nem hoznak, a politikusok döntéseit általános népharag kíséri. Ukránok ezrei, sőt tízezrei intenek búcsút szülőhazájuknak, ami több, mint elkeserítő. Ilyen szomorú jövő elé nézünk…
Malvin SZAVINEC


Comments are closed.